Ugrás a tartalomra
x

Elvileg tilos ezután anális vizsgálattal megalázni a melegeket Kenyában

A kelet-afrikai országban rendszeresen alkalmazták eddig az értelmetlen anális vizsgálatot, ha valakiről azt gondolták, hogy homoszexuális.

Betiltotta csütörtökön egy kenyai bíróság az anális vizsgálatot a homoszexualitással gyanúsított férfiaknál, a melegek és leszbikusok jogait védő bizottság üdvözölte, és az emberi jogok terén elért jelentős győzelemnek minősítette a döntést.

Kenyában, csakúgy mint a kontinens több államában, tilos és akár 14 évi szabadságvesztéssel sújtható a homoszexualitás. A kelet-afrikai országban eddig rendszeresen alkalmazták az anális vizsgálatot a homoszexualitás gyanúja esetén.

A melegek és leszbikusok jogait védő bizottság két olyan férfi nevében nyújtott be keresetet, akiket azzal vádoltak, hogy homoszexuálisok, és alávetették őket a vizsgálatnak.

Az anális vizsgálatnak nincsenek orvosi indokai a homoszexuálisnak vélt férfiaknál, sértik a magánélethez való jogot és a méltóságot – mondta Kari Mugo, a bizottság egyik munkatársa, aki szerint a vizsgálat kínzásnak minősül.

A bizottság a homoszexualitást tilalma ellen is pert indított.

Kenyában 2010 és 2014 között csaknem hatszáz ember ellen indult eljárás homoszexualitás gyanúja miatt a hivatalos statisztikák szerint. írja a HVG.hu