Ugrás a tartalomra
x

Budapesten is utcára vonul a nagyonbüszke-nagyonmások alja

Ha már az országhatárt nem rángatják a migránsok, akkor úgy tűnik, hogy szükség van a bármikor előhúzható kártyára, ami nem más, mint a: melegkártya. Ahogy közeledik a Pride úgy szaporodnak meg a jobboldali médiumokban az LMBTQ embereket ócsárló cikkek, melyeket számolatlanul hánynak magukból, és persze közönség is van akik ezt szívják magukba, mint a mannát, és megvilágosulva köpködik a buzikat. Ahogy arról már beszámoltunk, a 888.hu abba a meleg párba próbál meg belerúgni, akikről kiderült, hogy béranya segítségével nevelnek gyermeket. Persze a Pestisrácok sem maradhatnak ki a hülyeségből, ezért aztán ők is megerőltették magukat, és íme az eredmény Nagy Ervin filozófus, a Polgár Portál kiadó-főszerkesztőjének mélyenszántó gondolatai:

A görbe tükröt ezúttal nem állítjuk a világ elé, mert nincs értelme, hisz ő maga lett girbegurba. Tágabb értelemben vett közösségünk, az áldott és átkozott nyugati típusú társadalom válik szép lassan torzóvá, mássá. Mi tesszük, vagy engedjük azzá tenni. Ki-ki döntse el ezt! A családellenes Pride-ról lesz most röviden szó, melynél nagyobb métely nincs, mi mérgezné a normalitásba vetett hitünket.

 

Aki nagyon akarja az elolvashatja eredetiben, és ritka jobboldali portálok egyike, ahol a kommentelés nincs letiltva, ezért ajánlom azt is a figyelmetekbe.

 

1 Comments

memberjoe (nem ellenőrzött)

16 June 2018

A propagandista bértollnokok már csak tudják, hogy mi a métely és mi a normális. :) Még jó, hogy ezeket a szennylapokat alig olvassák, nem csoda, hogy az olvasottságukat egyik sem auditáltatja hivatalosan.