Ugrás a tartalomra
x

Vannak melegek a közéletben?

A minap lebuziztak. A körülmények, annak szempontjából, amiről beszélni akarok, teljesen irrelevánsak. Mégis elgondolkodtató. Elgondolkodtató, hogy a buzi egy szitokszó. Én is használom, általában dühömben, nem pedig a homoszexualitásra. Én viszont úgy kaptam meg, mint homoszexuális. Nem vettem magamra, mert nem vagyok az. Viszont elgondolkodtam. Hány meleget ismerek? Hány emberről tudom, hogy meleg? És hányan vannak a közéletben, akik felvállaltan melegek?

Milyen ország az, ahol a nemzeti 11 történelmi sikert elérve kijut egy nemzetközi tornára, a szurkolótábornak viszont az ünneplés helyett/mellett az a legjobb szórakozása, hogy lebuzizza az ellenfelét? Teszi ezt úgy, hogy az a valaki egyébként a világ egyik legjobb focistája. Ott voltam, szégyelltem magam. Mégsem csodálkoztam, én is Magyarországon élek. De azon meglepődtem, hogy nem csak a „B-közép” harsogta, hanem szemmel láthatóan jól szituált apukák is, karjukon kicsi gyerekeikkel.

Ez a gondolat és „élmény” jutott eszembe, miközben engem szapultak. Nem a 3-3 a későbbi tornagyőztes ellen, hanem hogy szégyenkeznem kellett a honfitársaim miatt.

Visszatért ez a szégyenérzet és a „feltépett seb” hatására elkezdtem átgondolni, hogy mégis az én életemben jelen vannak-e a melegek. És igen. Ha elmész a belvárosba és nyitva tartod a szemed, észreveheted, hogy nem is annyira ritka jelenség ez. És nem azokra gondolok, akik szeretik ezt reklámozni. Nem. Hanem teljesen átlagos kinézetű, azonos nemű párokra (férfiakra – nőkre egyaránt), akik „úgy” néznek egymásra. Akik néha-néha, ha azt hiszik nem látják őket, egy érintést, egy csókot megengednek maguknak. Borzasztó lehet így élniük.

tovább olvasom