Ugrás a tartalomra
x

Festményekkel kommunikál Kulka János

Kulka János két évvel ezelőtt elszenvedett sztrókja után először az ATV-ben állt kamerák elé, majd az RTL Klub portré című műsorában beszélt állapotáról.

Minden nap küzdelem, mondta el Kulka és a színészt kezelő klinikai logopédus, dr. Varga Sarolta. Kulka a szavak helyett képekkel igyekszik közölni gondolatait, mert néha egyszerűbb, mint kimondani azokat – írni pedig még egyáltalán nem tud. A 2016-ban elszenvedett sztrók miatt a jobb karját viszont nem mindig tudja használni, így a vörös és sárga színeket ballal viszi vászonra. 

A gondolatok megvannak itt, de megállnak itt

– mutatott a beszélgetés egy pontján a fejére a színész.

Dr. Varga Sarolta szerint a sztrókot elszenvedő betegek pontosan tudják, mi zajlik körülöttük, csak éppen kifejezni nem mindig képesek magukat. Kulka azt is elmesélte, hogy ugyan főzni is elfelejtett, de egyszerű ételeket már ismét el tud készíteni, saját maga vásárol, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt. A beszéd továbbra is nehézkes, de ez sem akadályozta meg abban, hogy elvállaljon egy szerepet Ujj-Mészáros Károly új filmjében.

Néma szerep, haldoklom, csodálatos!

A színész persze nem adja fel, és ugyan színházban jó ideig nem szerepelhet, de tevékeny szerepet vállalt a sztrókkal kapcsolatos ismeretterjesztésben, ami a statisztikák szerint negyedmillió embert érint közvetlenül Magyarországon. A terapeutája segítségével egy alapítvány létrehozásán dolgozik, ami az afáziás betegek gyógyításához ad gyakorlati tanácsokat.  Dr. Varga Sarolta szerint az ilyen betegségben szenvedők intellektusa általában kifogástalan, nem kell és nem is szabad mentális betegként tekinteni rájuk, amit meg kell értetni a társadalommal is. 

A teljes adás az RTL Most oldalán nézhető vissza.