Ugrás a tartalomra
x

Steiner Kristóf és férje úgy érzik, már csak egy gyerek hiányzik az életükből

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Steiner Kristóf ismét megházasodott. Izraeli szerelmét, Nimrod Dagant vette el, amit élete legcsodálatosabb napjának értékelt. Közös boldogságukat, mondja, csak azzal lehetne fokozni, ha lassan gyereket is vállalnának. Úgy érzik, készek rá, de nem siettetnek semmit. 

Utóbbi már a Best magazinnak adott interjúból derült ki, amelyben Steiner Kristóf elárult pár részletet az eljegyzésük körülményeiről, és a házasságkötésről is. Azt mondta, Nimrod egy átbulizott éjszaka után kérte meg a kezét egy magyarországi bisztró előtt, a holokauszt elől Izraelbe szökött magyar nagypapája rubingyűrűjével. 

Az esküvőt Tel Avivban, a Cuckoo's Nest elnevezésű étteremben tartották, ahol négyfogásos vegán menüt szolgáltak fel a meghívott 108 vendégnek. Nimrod bátyja akusztikus gitáron Madonnát játszott, a páros meg egy-egy karkötővel pecsételte meg az esküjüket. Utóbbi körül ugyan volt némi fennforgás, de mivel Steiner Kristóf nem az a szívbajos fajta magától megoldódott minden. 

Az esküvő végén a tengerparton kötöttünk ki, ahol egymást ölelve aludtunk el a fövenyen, majd napfelkeltekor ébredtünk fel. Csak miután hazaértünk a partról, fedeztem fel, hogy valahol elvesztettem az esküvői karkötőnket. Nem akartam nagy ügyet csinálni belőle, nem ragaszkodom a tárgyakhoz, így elengedtem, de amikor aznap délután visszamentünk a beachre a barátokkal, észrevettem, hogy a virágkoszorúm még mindig ott hever. Éppencsak beletúrtam a homokba a lábfejemmel, megcsillant valami a bucka alatt: a karkötő ott várt rám. Az ékszer így még különlegesebbé vált

- nyilatkozta Steiner a lapnak. A nászutukat, ahogy a legtöbb híresség mostanában, Míkonosz szigetén töltötték.

velvet.hu