Ugrás a tartalomra
x

Meghalt Karl Lagerfeld

85 éves korában meghalt Karl Lagerfeld német divattervező, írja a Deutsche Welle francia médiaértesülések nyomán.

A Chanel divatház kreatív igazgatója a francia Closer magazin információja szerint február 19-én kedden vesztette életét Párizsban. A halála előtti utolsó két hetet egy párizsi kórházban töltötte. Január 22-én szokásával ellentétben kihagyta a Chanel két jelentős párizsi divatbemutatóját, de a cég távollétét csupán fáradtsággal magyarázta. Ez volt az első alkalom évtizedek óta, hogy a show végén nem hajolt meg az ünneplő közönség előtt. Részben ezért, részben magas életkora miatt az elmúlt hetekben már nyíltan találgatták, hogy ki lesz az utóda a divatház élén.

KARL LAGERFELD EGYIKE VOLT A 20. SZÁZADI DIVATTÖRTÉNET MEGHATÁROZÓ ALAKJAINAK.

Hírnevéhez munkáján kívül médiaszereplései és jellegzetes, már-már karikatúraszerűen különös öltözködése is hozzájárult. Általában fekete öltönyt viselt lófarokban megkötött, hátrafésült hosszú ősz hajjal és sötét napszemüveggel, valamint kesztyűvel.

Lagerfeld 1933. szeptember 10-én született Hamburgban Karl-Otto Lagerfeldt néven, bár születésének időpontját időnként máshogy adta meg. Édesanyja hegedűművésznő volt, apja pedig egy Amerikából sűrített tejet importáló cég vezérigazgatója. Ezt a jómódú nagypolgári családi hátteret később tudatosan alakította át úgy, mintha német arisztokrata családból származna, mivel ez a változat jobban illett a saját magáról a nyilvánosság számára megalkotott képhez.

A fiatal Lagerfeld a Dior egy 1950-es, hamburgi bemutatója után kötelezte el magát a divat mellett. Szülei a háború után, 18 évesen Párizsba, a divat fővárosába küldték, ahol 1954-ben egy kabáttervével megnyerte az International Woolmark Prize nevű versenyt – amelyen Yves Saint Laurent szintén részt vett, bár ő csak a harmadik helyet szerezte meg –, így kezdődött divattervezői pályafutása, ami hamarosan világhírűvé tette.

A cikk folyatását az index.hu oldalán tudod elolvasni.