Ugrás a tartalomra
x
""

Könyvajánló: Jean Mattern - Szeptember

141 oldal, Jelenkor Kiadó
Eredeti cím: Septembre          Fordító: Tóthfalusi Ágnes

 

"Az ember nem egy nőbe vagy egy férfiba szeret bele, hanem egy másik emberi lénybe. És akár akarod, akár nem, a lelked egy darabját magammal hoztam, azt az éjszakát, amikor olyan rövid ideig, de olyan megmásíthatatlanul – mintha előre meg lett volna írva – szerettük egymást. Ezentúl örökre ebben a szeptemberben maradok."

 

"Hamarosan ​tizenegy éve lesz, hogy a lányunk meghalt, de azt hiszem, szerette volna ezt a tervemet, büszke lett volna rám. Ez a gondolat újabb gondolatot szült, bekapcsoltam a számítógépet, és tudtam már, hogy az emlékezetem szeszélye szerint kell leírnom az eseményeket, hanyagolva a hivatalos kronológiát. Hogy megadjam a tisztességet a tizenegy sportolónak, akiknek még a nevét sem merik nyilvánosan kiejteni, attól félvén, hogy ettől megkeseredik az ünnepi hangulat; de azért is, hogy visszacsaljak a fénybe egy férfit, akiről még soha nem meséltem senkinek; aki a tizenegy koporsóval együtt éppen olyan végérvényesen eltűnt az életemből, mintha őt is meggyilkolták volna a fürtstenfeldbruck-i katonai repülőtér kifutópályáján.
Sam Cole volt a neve."

Egy újságíró, hajdani tudósító emlékszik vissza és írja meg napról napra 1972 szeptemberének történéseit, amikor a müncheni olimpián palesztin terroristák tartanak fogva majd ölnek meg tizenegy izraeli sportolót.
Mattern regénye nem csupán személyes hangvételű tudósítás a tragikus eseményekről, hanem egy megdöbbentő és felkavaró kaland története is, melybe az elbeszélő a túszdráma közepette sodródik egy ismeretlennel.

Jean Mattern 1965-ban született, közép-európai eredetű családban. Párizsban él és dolgozik. Első három regényét számos nyelvre lefordították. A Szeptember a negyedik, magyar nyelven a harmadik megjelent regénye.

Molyos értékelések

Egy meleg srác olvas kritikája

 

A könyv elérhetőségei: 

Libri könyvesboltok

Kartonál változat 2849 Ft,  ebook 1990 Ft           pk 1164 Ft- 1250 Ft

Líra könyveshálózat

Kartonált változat 2849 Ft ebook 1990 Ft            pk 599 ft - 999 Ft

Újkönyvek könyvesbolt

Kartonált változat 2066 Ft                                    pk: 1100 Ft - személyes átvétel ingyenes

Book24 könyvesboltok

Kartonált változat 2639 Ft                                    pk 890 Ft – 990 Ft

Álomgyár könyvesboltok

Kartonált változat 2549 Ft                                    pk 890 Ft, személyes átvétel

Bookline könyvesboltok

Kartonált változat 1490 Ft  ebook 1990 Ft           pk 1075 Ft – 1250 Ft-ig