Ugrás a tartalomra
x

Nők,transzneműek, nem binárisok - oszd meg a "libernyákokat", és uralkodj

A nők jogait korlátozzák a transzneműekre való hivatkozással. A transzneműek jogait meg a nem binárisokra való hivatkozással.Ügyes...

A transz emberek jogai nem a "hatvanféle nemi idenditásról" szólnak.

„Rögzíti az alaptörvény: a férfi és a női nemet különböztetjük meg” – harsogja a Magyar Nemzet Rétvári Bencét idézve, aki az interjúban a hatvanféle nemi identitás rémképével riogat. „Ma már követhetetlenül sokféle nemi identitást sorolnak fel a különböző szervezetek, így a „Tisztelt hölgyeim és uraim” kifejezést legalább hatvanféle módon kellene átalakítani az LMBTQ-szervezetek osztályozása, klasszifikációs rendszere alapján. Nyilván ez az állam, a közigazgatás számára követhetetlen” – mondja az államtitkár. A szalmabáb-érvelés klasszikus esete: hatvanféle nemi identitás követését senki sem kérte a közigazgatástól.
A #33as elleni tiltakozáskor (ez a május 19-én elfogadott törvénycikk tiltotta be itthon a jogi nemváltást) nem a nő és férfi kategóriákon túlmutató nemi identitások jogi elismeréséről volt szó, hanem arról, hogy indokolt esetben (BNO F64, nemi inkongruencia) a KÉT nem között lehessen jogilag váltani. 

A „harmadik nem” mint jogi kategória egy ettől különálló kérdés. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol a nem bináris identitásokról, fontos leszögezni: hatvan nemi identitást a világon sehol nem jegyez be a közigazgatás. Egyes országokban (pl. Németország) létezik „férfi”, „nő” és „egyéb” kategória, de ennyi. Ott sem hatvan, hanem csak három kategóriával kell „megküzdenie” a közigazgatásnak. A kiterjesztést interszexuális emberek kezdeményezére vezették be, akik születési sajátosságaiknál fogva biológiailag sem sorolhatók be egyértelműen a férfi vagy nő kategóriába – Rétvári felvázolt világképében ők nem is léteznek. Mindenesetre, az a fajta jogi nem- és névváltoztatás, amire eddig úgy-ahogy lehetőség volt Magyarországon, és aminek a lehetőségét most a magyar transz emberektől elvették, NEM kérdőjelezi meg a férfi és a nő kategóriák kizárólagosságát.
Rétvári másik, szintén szalmabáb érve az, hogy engedélyezés esetén az emberek rendszeresen fogják váltogatni a nemüket. Szerinte „ha belemegy egy közigazgatás abba, hogy különböző nemiidentitás-változásokat elkezd feltüntetni, akkor a nemváltás akár heti, havi, esetleg évi gyakorisággal is előfordulhatna”.
Szintén nem tudjuk, hogy a félrevezetés szándékán kívül ezt mire alapozza az államtitkár, ugyanis a bejegyzett nem többszörös váltogatására sehol a világon nincs lehetőség. A #33as ellen tiltakozó transznemű emberek igénye, hogy EGYSZER át lehessen íratni a dokumentumaikban feltüntetett nemet férfiról nőre, vagy nőről férfira – ha ez megtörténik, utána az államigazgatásnak soha többé nem kellene velük bajlódnia. A hivatalok, illetve az közintézmények munkáját annál inkább hátráltatja, ha az ügyintézők (illetve egészségügyi dolgozók, postai dolgozók, BKV ellenőrök, és más, közfeladatot ellátó személyek) előtt olyan ügyfelek jelennek meg, akiknek a külseje ellentmond a bemutatott irataiknak. 

AZ ISZTAMBULI EGYEZMÉNY NEM A TRANSZNEMŰEK JOGAIRÓL SZÓL 

A kormány által nemrég elutasított Isztambuli Egyezményben pedig nem a transznemű vagy általában az LMBTQ emberek jogairól van szó (azon túlmenően, hogy az áldozatvédelem nemtől, fajtól, szexuális orientációtól stb. függetlenül mindenkit megillet), hanem a bántalmazott nők védelméről, a hatékony áldozatvédelmi intézkedésekről. A megelőzésről, az áldozat emberi jogainak prioritásáról, azonnali biztonságba helyezéséről, a bűncselekmények arányos és elrettentő erejű szankciójáról és a bűnismétlés megakadályozásáról. 

Az LMBTQ-jogokat – bármennyire is támogatom őket – nem az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatos társadalmi vitában kell megtárgyalni, mert egyszerűen nem oda tartoznak, a szöveg nem ezekről szól.

Az Isztambuli Egyezmény  – hiába utasította el a kormány ezekre hivatkozva  – nem alkalmas az azonos neműek házassága vagy a jogi nemváltás melletti érvelésre, ezekről sem pró, sem kontra nem nyilvánul meg. 

Annál alkalmasabb viszont a bántalmazott nők védelmére, amivel sok olyan ember is egyetért, aki az LMBTQ-jogokat nem támogatja, vagy aki számára közömbös a téma. 

 És ugyanez a helyzet a #33assal: a bináris transzjogokat támogatja (vagy nem ellenzi) sok olyan ember, aki a nem bináris, queer identitásokról azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák őket.
Sőt, tovább megyek: vannak olyan transz emberek is, akik kifejezetten „nembinárisfóbok”, azaz úgy vélik, hogy a férfi és a nő kategóriák kizárólagosságának megszüntetése az ő – ehhez képest konformista – jogköveteléseiket hátrányosan érinti. 

A VILÁGNÉZET MINDETTŐL VÉGKÉPP FÜGGETLEN

Rétvári, miután talán maga is érzi, hogy szellemekkel viaskodik, végső mentsvárként az értékrend állítólagos mindenhatóságához menekül: „Nyilvánvaló, hogy egy ilyen törvénymódosítás esetén ezek a csoportok, ha van egyeztetés velük, ha nincs, felszólalnak. De fontos látnunk, hogy a történelmet sohasem egyirányú utcaként kell elképzelni, ahol minden csakis egyfajta módon történhet. Vannak olyan időszakok, amikor az emberek többsége úgy dönt, hogy kereszténydemokrata értékrendű kormányt választ, és azokban az időszakokban a családok megerősítésére helyeződik a hangsúly, és az állam, amelynek közösségi szinten, az egész nemzet jövője szempontjából is kell gondolkodnia, a sokféle együttélési mód helyett a házasságot, a tartós kapcsolatokat és az ezekből létrejövő családokat fogja kiemelni és támogatni jogi és anyagi eszközökkel.”
 
Kíváncsi lennék egyrészt, hogy Rétvári honnan tudja ilyen biztosan, hogy mi motiválta a Fidesz-szavazókat az x behúzására. Ha valóban értékválasztás, akkor is, biztos, hogy a(z ő verziójuk szerinti) kereszténydemokrata értékrend – és nem pl. a migrációtól való félelem, netán az ellenzéki pártok, esetleg az EU iránti ellenszenv? 
Ha valóban a kereszténydemokrata, és hagyományos családot előnyben részesítő értékrend volt is a motiváció szavazáskor, honnan ilyen biztos benne Rétvári, hogy ez az értékrend egyben többségi felhatalmazást jelent mások jogfosztására? 
Ha annyira biztos abban, hogy a többség mellettük áll, akkor miért nem bocsátották érdemi társadalmi vitára az Isztambuli Egyezmény, valamint a transzjogok kérdését? 
Miért söpörték le mindkettőt az asztalról agresszíven, egyik napról a másikra?  
Miért gondolja továbbá Rétvári, hogy azokra az állampolgárokra nem kell egyáltalán tekintettel lenniük, akik nem rájuk szavaztak? Ők talán nem a magyar nemzethez tartoznak? 
Rétvári alaptalanul állítja, hogy a választók a nők és a transz emberek jogfosztására is felhatalmazták. Ugyanis az állampolgári tájékozottság akár a kapcsolati erőszak, akár a transzneműség kérdésében igen alacsony. Ezért nem lehet általános egyetértésről beszélni az Isztambuli Egyezmény, vagy a nem- és névváltoztatás jogának ellenzése terén.  

Ezek után már csak hab a tortán, hogy: 

1. A tartós kapcsolatok és a hagyományos családmodell előnyben részesítése NEM áll ellentétben a családon belüli erőszak áldozatainak hatékony segítésével.

Sőt, éppen az ilyen értékrendet képviselő embereket segítené az Isztambuli Egyezmény (amely, a tévhitekkel ellentétben, a genderfogalom magyar jogrendbe illesztése nélkül is ratifikálható lenne).

Nem igaz sajnos, hogy a jelenlegi magyar jogrendszer az Egyezmény genderfogalomtól és migrációtól független részeit már tartalmazza.

Az áldozatvédelem hiányosságait pedig elsősorban nem a rettegett „libernyákok”, hanem a nagyon is konzervatív, családcentrikus édesanyák szenvedik meg - ők válnak elsősorban családon belüli erőszak áldozataivá.  

2. A transzneműség mint létállapot nem predesztinálja az egyént  „libernyák" világnézetre vagy értékrendre. 

A transzneműek közt is vannak kereszténydemokrata vagy konzervatív értékrendű emberek, és/vagy (ez sem áll összefüggésben a politikai irányultsággal) olyanok, akik a hagyományos családmodellt célozzák meg, tartós kapcsolatra törekednek. Többségük egyáltalán nem akar liberális aktivista lenni, hanem a külsejével összhangban levő személyes iratok birtokában beolvadna a társadalomba.

A Magyar Nemzet illusztrációja – előnytelen kép egy (feltehetően) transzvesztita emberről félrevezető és manipulatív. A Budapest Pride felvonulásnak éppen az a lényege, hogy arra a pár órára egy, a hétköznapoktól eltérő környezetet teremt az LMBTQ-emberek számára. A transz emberek többsége a mindennapokban nem akarja „reklámozni” a transz státuszát, sokan a Pride-on sem vesznek részt, a nemi átmenet lezárultával nem is feltétlenül tartják az LMBTQ-közösség tagjának magukat. Identitásuknak a „másik ember arcába tolására” éppen a #33as kényszeríti őket. 

Sokak számára alapvetően ellenszenves a női és a transzjogok (vagy LMBTQ-jogok) összekapcsolása is – amit azonban a kormány követett el a genderpánik gerjesztése által.
A genderszak beszántása, az Isztambuli Egyezmény elkaszálása és a transznemű emberek jogfosztása ugyanannak a folyamatnak a részei, melynek célja: leszámolni a „gendermumussal” annak minden vélt és valós formájában. Mi az a gendermumus? Bármi olyan felvetés, ami nő és férfi egymást kiegészítését ÉS alá-fölérendeltségét (!) tagadja.
Magamban gyakran kívánok minden szépet és jó annak a naiv jogalkotónak, aki annak idején konstruktív ötletnek találta a gender fogalmát konkrétan nevesítve az Isztambuli Egyezménybe illeszteni (vö. „ide lőjetek!”), de mindig arra jutok, hogy nem ő a hibás. A kormány akkor is elkaszálná az Isztambuli Egyezményt, ha nem szerepelne benne a gender kifejezés – csak akkor egy kicsit nehezebb dolga lenne. Így kényelmesen előveheti a nőjogok elkaszálásához transzneműeket, a transzneműek jogainak elkaszálásához meg a nem binárisokat. Ezt egy univerzális módszer a jogfosztásra: mindig lesz egy (az ő világképük szerint) „még gázabb” kisebbség, akit riogatási céllal elő lehet venni, és a dominóelv alapján a falra festeni az ördögöt: „ha most engedünk, akkor majd ők is előlépnek”. Ne dőljünk be a bűnbakképzésnek.

 

www.szabadnem.blog.hu