1 hónap - 39 esemény

LMBT Történeti Hónap
 

1 hónap - 39 esemény

Ötödik alkalom szervezi meg a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület a lassan hagyománnyá váló LMBT Történeti Hónapot. Az érdeklődők 39 eseményen, köztük beszélgetések, filmvetítések, folyóiratbemutató és interaktív workshopok során ismerkedhetnek meg a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek történelmével.

A világ számos országában megrendezett rendezvénysorozat idehaza is évek óta egyre több látogatót vonz. A programsorozaton  betekinthetünk letűnt korszakok LMBT-közösségeinek életébe, autentikus képet kaphatunk arról, hogy milyen lehetett melegnek lenni például a két világháború közötti Berlinben vagy hogyan érintette a homoszexuális embereket a mccarthysta boszorkányüldözés az ötvenes évek Amerikájában vagy miként íródott a budapesti városi térbe a leszbikus nők története.

A rendezvénysorozat megnyitó eseménye január 28-án lesz az Ankertben. Hadley Z. Renkin kulturális antropológus, a Közép-európai Egyetem tanára nyitja meg a programsorozatot, ezt követően pedig levetítjük a már klasszikusnak számító, 1982-ben forgatott, leszbikus témájú,  Egymásra nézve című magyar filmet.

“Az elmúlt négy év alatt több mint százhatvan programot szerveztünk: beszélgetéseket, előadásokat, filmvetítéseket, művészeti és ismeretterjesztő kiállításokat, workshopokat, történelmi sétákat és egyéb rendezvényeket, közel ötven együttműködő partnert bevonva az LMBT Történeti Hónapba” - összegezte a tapasztalatokat Hanzli Péter, az LMBT Történeti Hónap szervezője. “Idén újabb alkotóműhelyek, kulturális intézmények csatlakoztak, még színesebbé téve a programkínálatot.”

Az LMBT Történeti Hónap számos izgalmas eseményt tartogat még!

A Gobbi Hilda Filmklub ezúttal egy Krisztina svéd királynőről szóló filmmel jelentkezik, a Magnum szaunában megnézhetjük az egykor heves vitákat kiváltó Portyán című Al Pacino-filmet, a Civil Művek Közművelődési Egyesület a Mr. Tűsarok című vígjátékot vetíti, és a Harvey Milk Alapítvány jóvoltából megtekinthetjük a politikus életéről szóló Oscar-díjas dokumentumfilmet is.

A fentiek mellett hiánypótló előadást tartunk a HIV-stigmatizáció magyarországi történetéről, a házassági egyenlőség megítélésének alakulásáról, a poliamória kultúrtörténetéről, amagyar transzvesztita-történelemről, vagy éppen arról, miként jelent meg a homoszexualitás témája a rendszerváltást követő évek hazai színházaiban. Olyan, immár hagyományos programok is visszatérnek, mint a Pink Budapest séta vagy a Charme Hungary múltidéző táncos rendezvénye.

A korábbi évekhez hasonlóan, Budapesten kívül is szervezünk előadásokat: Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon és Szegeden is programokkal várjuk az érdeklődőket.

 

A teljes program itt olvasható.

 
Read: