Százezrekkel rövidítette meg a NAV

 

Százezrekkel rövidítette meg a NAV

Százezrekkel rövidítette meg a NAV a meg 20 éves együttélés után megözvegyült férfit - elismerték tévedésüket, visszafizetik a pénzt.

Elismerte a Nemzeti Adó és Vámhivatal, hogy évekkel ezelőtt hibásan állapította meg egy bejegyzett élettársi kapcsolatban élő férfi által fizetendő öröklési illeték mértékét. A hivatal a bejegyzett élettársat távoli rokonnak minősítette, ahelyett, hogy a jogszabályban előírt módon a házastársakra vonatkozó szabályokat alkalmazta volna. Most visszafizetik a több mint 310 ezer forintnyi hibásan kiszabott illetéket.


Az 57 éves Gábor és párja közel 20 évig éltek együtt, 2009-ben az elsők között kötöttek bejegyzett élettársi kapcsolatot. Gábor párja 2012-ben elhunyt, minden vagyonát bejegyzett élettársára hagyta. Bár a bejegyzett élettársi kapcsolat ténye az adóhatóság előtt ismert volt, a NAV kapcsolatukat “távoli rokonságnak” minősítette, és a legmagasabb illetékkategória alapján szabta ki az illetéket. Az illeték kifizetése komoly terhet rótt a férfire, akinek párja elvesztése mellett még az anyagi nehézségekkel is meg kellett küzdenie.

Gábor három évvel később a Háttér Társaság honlapján található jogi tájékoztató-füzetet olvasgatta, amikor tudatosult benne: az adóhatóság hibásan állapította meg az illetéket, hiszen a bejegyzett élettársakra a házastársakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, így egyáltalán nem kellett volna öröklési illetéket fizetnie. A Háttér Társaság Jogsegély-szolgálatához fordult, ahol segítettek neki összeállítani egy kérelmet a jogellenesen megállapított illeték visszaigénylésére.

Az adóhatóság alig három hét alatt áttekintette az iratokat, gyorsan elismerte tévedését és rendelkezett a már megfizetett illeték visszautalásáról.
“Az eset több tanulsággal is szolgál” - mondta Dombos Tamás, a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatának munkatársa. “Egyrészt felháborító, hogy évekkel a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetése után még mindig vannak állami hatóságok, amelyek nincsenek tisztában a jogintézményre vonatkozó legalapvetőbb jogszabályi rendelkezésekkel sem. Másrészt biztató, hogy a NAV hosszas pereskedés helyett azonnal elismerte a hibát, és rendelkezett a pénz visszafizetéséről. Ehhez viszont arra is szükség volt, hogy az érintett tájékozódjon jogairól, és kiálljon a saját igaza mellett.”

A bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét a 2009. évi XXIX. törvény vezette be: ez alapján az azonos nemű párok egy a házassághoz nagyon hasonló családjogi intézmény, a bejegyzett élettársi kapcsolat keretében tehetik hivatalossá együttélésüket. A névviselés és a gyermekvállalás kivetélevél a bejegyzett élettársak a házastársakkal azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek. Bár a jogintézmény körül az elmúlt években komoly politikai csatározások zajlottak, ezek érdemi változást nem hoztak a bejegyzett élettársak jogi helyzetében, így az azonos nemű párok számára továbbra is elérhető a házassághoz hasonló jogi biztonság.

Háttér Társaság

Read: